Bachata tánc Budapest több pontján

A Bachata tánc a karibi térség szerelmi tánca.
Érzéki mozdulatok, fülbemászó zene. Bachata tanfolyam, hogy jól érezd magad!
 

 

A bachata elképesztő módon növelheti az önbizalmadat. A romantikus női szíveket hamar rabul ejti a melankólikus latin zene dallama, már az ütemeket hallva is ringani kezd a csípőd. Férfiként te felelsz majd a vezetésért amit a kar tolásával és húzásával érsz el partnerednél. A felsőtest itt kevésbé hangsúlyos de a csípődobások elengedhetetlen minden negyedik ütemben. A Bachata általában három lépés egy kubai csípőmozdulat amit a dobás követ. Tapasztald meg milyen könnyedén  elsajátítható, remek hangulatú óráinkon szórakozva válsz remek táncossá. Szinte észrevétlenül döbbensz rá, hogy igenis mennyire férfias / nőies tudsz lenni, hogy mennyi minden rejlik benned, ami eddig valahol a felszín alatt rejtőzött. A bachata kiváló alkalom társas és baráti kapcsolataid bővítésére. Sőt, az sem kizárt, hogy tánc közben rád talál az igazi szerelem. Tapasztalatból írjuk ezt, hiszen történt már így több tanítványunkkal és oktató párosainkkal is. :) 

 

Mint a tánc általában, a bachata is remek kikapcsolódási, szórakozási, sőt sportolási lehetőséget nyújt. A gyönyörű mozdulatoknak és a kellemes zenének köszönhetően észre sem veszed, hogy mennyire átmozgatja szinte minden porcikád. Tánc közben rengeteg kalóriát égetsz el, és még az alakod is formálod. Leginkább a has- és farizmokat dolgoztatod meg bachata közben. Remek lehetőség, hogy a bikini szezonra formába hozd magad és magabiztosan kezdj mozogni bármelyik nyárias latin esten. Bizony számíthatsz rá, hogy az első bachata óráid után még az izomláz is elő fog venni. Ez azonban hamar el fog múlni, ha belejössz majd a bachata mozdulataiba. Kezdő bachata tanfolyamainkon megismered a táncot, a lépéseit, majd később már rengeteg figura birtokában magabiztosan fogsz a parketten táncolni. Ráadásul a kezdő bachata tanfolyamaink Budapest több pontján is elérhetőek, így több helyen is tudsz tanulni.

Tudtad, hogy a világhírű Despacito számra is lehet bachatát táncolni?
Szinte nincs is olyan nyári buli ahol legalább egyszer ne csendülne fel az ismerős dallam ami remek alkalom, hogy megmutasd tánctudásod és kiszemelted levedd a lábáról. Tanulj meg csábítani a táncon keresztül. Érzéki mozdulatok, party, vidámság vár nagy táncos családunkban. Próbáld ki milyen nálunk egy bachata óra. Regisztrálj ingyenes első órádra!

 

 

Bachata Isolations

Április 6-án Bálint és Ildi egy kihagyhatatlan Bachata Isolations workshoppal vár Titeket a Goldance Tánciskolában! 
A workshop során nagy hangsúlyt fektetünk a legfontosabb izolációs mozdulatok helyes kivitelezésére! 
Férfi oldalról kiemelt szerepet kap a vezetéstechnika, hogy partnered számára vezetésed minél egyértelműbb lehessen. 
Női oldalról pedig mellkas- és csípő mozdulatok kapnak jelentős hangsúlyt, hogy könnyedén és a lehető legszebben le tudd követni mindazt, amit partnered vezet. 
Végül mindezt megnézzük párban a gyakorlatban is, hogy biztosan rögzüljön minden részlet! 
Ebben a 3 órában olyan alap izolációs mozdulatok és extra trükkök kapnak főszerepet, amelyekkel aztán mindenkit lenyűgözöl a táncparketten. 
A workshopon Kezdő 2-es szinttől tudsz részt venni! 

Helyszín:
MTA irodaház (1119 Budapest, Etele út 59 - 61)


Időpont:
2024. április 6. szombat 09:30 - 13:00


Órarend:
09:30 - 10:00: Regisztráció
10:00 - 11:00: From the basics (Isolations)
11:00 - 12:00: Easy bachata isolations
12:00 - 13:00: Level-up Partnerwork (complex movements in bachata)


Tanáraitok Bálint és Ildi lesznek.


ÁR
A workshop díja elővételben április 5. péntek 12:00-ig: 6.990 Ft
Ezt követően már csak a helyszínen van módod a jegyvásárlásra, melynek ára: 8.500 Ft


REGISZTRÁCIÓ
 

 

 

 

Vélemények Bachata oktatásunkról

"Miért éppen bachata? Mert hamar látványos elemeket táncolhatsz. A férfi igazi férfi, a nő igazi nő lehet. Miért éppen a Goldance bachata tanáraival? Mert szakmailag felkészültek, és minden óra jóhangulatú, kellemes. Miért higgy nekem? Mert magam is tánctanár vagyok, és van szemem a minőséghez." Turi Éva 

"Véletlenül keveredtem be a Goldance bachata kezdő kurzusára. Introvertáltként a nyitott kerettartású táncok (mint pl. a rocky, vagy a salsa) is feszegették a komfortzónám határait, így egy zárt kerettartású, sensual tánctól szinte "kivert a víz", de ha már ott vagyok...
Jól tettem hogy maradtam. A bachata szerintem talán legfontosabb tulajdonsága, hogy tánc közben "játszik" a távolsággal. A nyitott kerettartástól; a zárt, testkontaktusos kerettartáson keresztül a sensual-ig minden előfordul, és egyszerre játszik a zenével és a táncpartnerrel.
Nekem a bachata mutatta meg a zárt kerettartású táncok mesebeli varázslatos világát és hozta meg azt a "flow" élményt, amit mindenkinek át kell élnie. 
A bachata nem "húz magára", mint a tangó, nem zár keretbe, mint a keringő, nem forgat ájulásig, mint a salsa, nem villog az akrobatikával, mint a rocky, legalábbis akkor nem, ha nem akarod. Abban az esetben, ha a partnereddel együtt ezekre vágytok, akkor mindezt mesterien tudja, sőt még ennél is többet. A bachata sensual-ban eggyé váltok a parketten, és a szenzitív-szimbiózisban egy új univerzumban találhatjátok magatokat." Figura Lóránd
 

Vegyél részt Bachata tanfolyamon a Goldance Tánciskolában 

Az első bachata kurzus 2015-ben indult a Goldance Tánciskolában. Az évek során az egyik kedvenc táncágunk lett. Egyre népszerűbbek a bachata csoportjaink. Mi azt szeretnénk elérni és megtanítani, hogy merd kimutatni a személyiséged, sőt, adott esetben merj túllépni a saját korlátaidon. Itt a FÉRFI igazán férfi, a NŐ pedig igazán nő lehet. A bachata óráinkon szuper jófej tanáraink vezetésével, szenzációs hangulat van.

Korlátlan felhasználású 30 napos havi bérleteddel bármennyi bachata óránkon részt vehetsz, bármelyik oktatási helyszínünkön, a szinteden belül és a szinted alatt. Ez azt jelenti, hogy akár több csoportunk óráin is részt vehetsz párhuzamosan. Máris kipróbálnád milyen nálunk egy bachata óra?

Bachata figurák 1 percben

Ismerj meg néhány népszerű bachata figurát. Nézd meg az alábbi bemutató videóinkat!
 


További figurák 1 percben videókat nézhetsz meg a YouTube csatornánkon.

 

Honnan ered a Bachata? Milyen „alfajai” vannak?

A dominikai eredetű bachatának ma már egyre több „alfaja”, stílusa ismert. Talán ennek köszönhető, hogy napjainkban egyre többek nagy kedvencévé válik. Míg pár évvel ezelőtt a táncos (főként salsa) bulikban nagyjából minden tizedik (jobb esetben minden ötödik) szám volt csak bachata, mára már gombamód szaporodnak a 100% bachata bulik.

A legautentikusabb stílus a dominikai bachata, melyet gyorsabb ritmusú, „pattogósabb” zenére táncolnak. Itt a legnagyobb hangsúly a lábtechnikán, a vidámságon, az energián van.

Hazánkban és Európában is a dominikai mellett az urban bachata az elterjedtebb. Ennél a stílusnál a különböző figura- és forgás-kombinációk a jellemzőek, belecsempészve kardobásokat, fejköröket és csípőmozgást is.

Egyre nagyobb utat tör magának a sensual bachata. Spanyolországban például szinte kivétel nélkül mindenki ezt táncolja, és Magyarországon is egyre népszerűbb. Ezt a lágy, romantikus és egyben szenvedélyes dallamok, valamint az ehhez illő (egyesek szerint már-már erotikus) mozdulatok jellemezik. Ennél a stílusnál szinte minden hangsúly a test hullámain, a test-vezetésen van. Fontos a közelség, az intimitás és az egymásra hangolódás.

Ezeken kívül, természetesen minden országnak, sőt minden oktatónak megvan a maga stílusa, akár a fent említett stílusok valamilyen ötvözete, akár más táncok hatása vagy egész egyszerűen az illető személyisége által. Ennek megfelelően egyre gyakrabban hallhatunk olyan új stílusokról, mint például „bachata fusion” vagy „bachata modern style.”

Talán pont ebben rejlik a bachata szépsége és vonzereje. Ennél a gyönyörű táncnál biztosak vagyunk benne, hogy mindenki megtalálja a szívéhez közel álló stílust, és szinte biztos, hogy azonnal szerelem lesz első látásra. Az is lehet, hogy az éppen aktuális táncpartner határozza meg, hogy milyen stílust táncoljunk – hiszen érthető okokból valakit szívesebben beengedünk az intimszféránkba, mint másokat.

Bachata zenék

Összegyűjtöttünk neked egy - két bachata zenét YouTube lejátszási listánkon, hogy már otthon is tudj hangolódni a bachata óráinkra. 

Vajon Neked is ajánlanánk a Bachata táncot?

Lássuk kiknek javasoljuk:

  • a perzselő, forró vagy éppen lágy és romantikus hangulatú zenék szerelmeseinek,
  • akinek a salsa túl gyors, a kizomba viszont túl lassú
  • aki szeretne testtudatán, csípő és testmozgásán fejleszteni
  • aki szórakozva szeretne sportolni
  • aki szeretne hamar sikerélményt elérni
  • akire ráférne egy kis önbizalomnövelés
  • aki nem fél egy kicsit közelebb kerülni másokhoz
  • aki remek hangulatú órákra vágyik
  • aki férfiként szeretné igazán Férfinek, nőként pedig igazán Nőnek éreznie magát.

Kíváncsi vagy valóban bejön-e Neked a bachata? Szeretnéd megtapasztalni további kötelezettségek nélkül, milyen nálunk egy bachata óra?

Bachata tanáraink

Balogh Kálmán
  • Ha nehezen tanulsz, nem probléma, találunk rá megoldást, hogy el tudd sajátítani a lépéseket.

Bartha Richárd
  • "Ha kitartóan és lelkesen táncolsz, minden lépés közelebb visz az álmaidhoz."

Csókás Anna
  • Táncolni igazán jól csak szívvel lélekkel lehet.

Falvi Lizi
  • Fejezd ki nőiességed a tánc nyelvén, hogy az technikailag stílusában a legtöbbet hozza ki belőled.

Farkas Cecilia
  • “Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lepest élvezz, míg odaérsz.”
    Wayne Dyer
     

Lukács Krisztián
  • Táncoljunk együtt, tanuljunk együtt!

Lukács Viktória
  • Gyere el óráinkra, lazulj, tanulj, fejlődj és kapcsolódj ki!

Margóczi Réka
  • A tánc nem szenvedély az elején, csak egy életérzés, belekezdesz és nem tudod abbahagyni!
    Ekkor válik szenvedéllyé!

Molnár Bálint
  • Számomra a bachata egy új szint, amit megismerve a társas kapcsolatok még többet adhatnak.

Ónodi Éva
  • "A tánc a lélek rejtett nyelve." Marta Graham

Takács Vendel
  • Hogy miért is a salsa és a bachata lett a kedvencem? Talán a salsa lazasága, vidámsága? Talán a bachata romantikussága? Talán a zeneiség, amit könnyen lehet interpretálni mozdulatokkal? Talán mert rengeteg stílus irányzata van? Talán mind ezek összessége!

Takácsné Schmidt Ildikó
  • A bachatában mindannyian ki tudjuk élni magunkat, bele tudjuk csempészni mindazt, ami bennünk rejlik gátlások nélkül! 

Weiszmüller Mátyás
  • A tánc maga az élet, a bachata maga a lángoló szerelem, ami nélkül nem érdemes élni.

Áraink

Főbérlet 15.990 Ft egy választott táncstílusra, korlátlan alkalommal, tudásszinteden és alatta. Érvényes a váltás napjától egy hónapig. (Következő hónap azonos napja mínusz 1 nap, ünnepnapokkal nem hosszabbodik)

 

Első kiegészítő bérlet +4000 Ft a főbérlet mellé plusz egy táncstílusra, korlátlan alkalommal, tudásszinteden és alatta. (Érvényességi ideje megegyezik a vásárlás napján aktuális főbérleted érvényességével)

 

Második kiegészítő bérlet +2000 Ft az összes oktatott táncstílusunkra, korlátlan alkalommal, tudásszinteden és alatta. (Érvényességi ideje megegyezik a vásárlás napján aktuális főbérleted érvényességével)

Alkalmi díj (90 perces órákra) 3800 Ft

 

Árkalkulátor

Kedvezmények

Az első órád - online regisztrációt követően - minden táncstílusban ingyenes, bármikor csatlakozol!


Hívd meg ismerősödet és megajándékozunk egy teljes ingyenes hónappal! 

 (Amennyiben az ismerősöd még nem Goldance-es, Te már rendelkezel érvényes Goldance bérlettel és együtt vásároljátok meg a bérleteteket!)


Havi bérleteddel korlátlan alkalommal táncolhatsz minden helyszínünkön és csoportunkban! (A szintednek megfelelő és a szinted alatti csoportokban, az adott táncstílusra érvényes bérlettel!) 


Diákkedvezmény! 25 éves korig, érvényes diákigazolványod felmutatásával 20% kedvezményt adunk. (Más kedvezményekkel és akciókkal NEM összevonható!)

 

Gyakori kérdések

 

Igen, bármely csoportunkba lehet pár nélkül is jelentkezni, hiszen minden óránkon van lehetőség párcserére. 

 

Minden tánctanfolyam egy-egy szintje kb. 3 hónapig tart ( kivéve Zumba ), ami (heti 1 alkalommal számolva) 10 - 12 alkalmat jelent.

Az ingyenes első óra regisztrációdat az órarendünkben egy csoport kiválasztását követően tudod megtenni. Ezt követően az órákon résztvételhez nem szükséges semmilyen előzetes regisztráció.  

 

A táncbérlet 30 napig érvényes, függetlenül attól, hogy mikor lett váltva. 

 

Kezdő csoportjainkhoz az indulástól számított 3 hétig lehet csatlakozni.

 

IGEN, amennyiben az ismerősöd még nem Goldance-es, Te már rendelkezel érvényes Goldance bérlettel és együtt vásároljátok meg a bérleteteket!

 

Amennyiben a másik csoport is ugyanazon a szinten van (pl. haladó), akkor igen. (miniális eltéréssel) Tananyagunk a szabad átjárás érdekében szintenként egységes.

 

Ilyen esetben magán táncórák vételét javasoljuk, ahol tanáraink néhány alkalom alatt felzárkóztatnak a csoporthoz. (Információ telefonon, vagy e-mailben)

 

Bármilyen kényelmes utcai viselet megteszi. Nem árt, ha van nálad valamilyen váltó öltözet, de nem kötelező. Váltócipőt kérjük hozz magaddal! Zumba órákra hozz magaddal törölközőt és sok innivalót!

A táncóráinkat felnőttek számára tartjuk, az alsó korhatár 14 év.. Társastáncból az 50+ korosztály számára külön senior csoportokat is indítunk. 

Igen, minden táncstílusunkból van lehetőség magánórára. További információ: https://goldance.hu/tancoktatas-maganora

Órarend

Találatok

# #Szint Szint Tanár #Nap Nap Időpont Helyszín Érdekel?
1 47 Bachata - Isolations
A workshop díja elővételben április 05. péntek 12:00-ig: 6.990 Ft Ezt követően a helyszínen: 8.500 Ft
Tanár: Bálint , Ildi 6 Nap: Szombat
Ápr.06.
Időpont: 09:30-13:00
Helyszín: ETELE út
Jelentkezem
2 5 ÚJ Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz ápr. 29-ig!
Tanár: Kálmán , Réka 1 Nap: Hétfő
Ápr. 15-től!
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub IV.em. 411.
3 5 ÚJ Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz máj. 02-ig!
Tanár: Cili , Matyi 4 Nap: Csütörtök
Ápr. 18-tól!
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Móricz - Szent Imre
5 5 Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz márc. 11-ig!
Tanár: Anna , Krisztián 1 Nap: Hétfő
Febr. 26-tól!
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 214.
6 5 Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz márc. 13-ig!
Tanár: Anna , Matyi 3 Nap: Szerda
Febr. 28-tól!
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 214.
7 5 Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz márc. 20-ig!
Tanár: Krisztián , Viki 3 Nap: Szerda
Márc. 06-tól!
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Etele út II. emelet 1-es terem
8 5 Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz jan.22-ig!
Tanár: Anna , Krisztián 1 Nap: Hétfő
Jan.08-tól!
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub I.em. terem
9 5 Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz jan.23-ig!
Tanár: Kálmán , Anna 2 Nap: Kedd
Jan.09-től!
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub III.em. terem
10 5 Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz jan.24-ig!
Tanár: Krisztián , Viki 3 Nap: Szerda
Jan.10-től!
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Etele út II. emelet 1-es terem
11 5 Bachata - Kezdő I.
Csatlakozz jan. 25-ig!
Tanár: Ricsi , Anna 4 Nap: Csütörtök
Jan. 11-től!
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Móricz - Szent Margit - Szent Margit terem
12 6 Bachata - Kezdő II. Tanár: Viki , Bálint 1 Nap: Hétfő
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Móricz - Szent Imre
13 6 Bachata - Kezdő II. Tanár: Réka , Bálint 2 Nap: Kedd
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 214.
14 6 Bachata - Kezdő II. Tanár: Kálmán , Anna 2 Nap: Kedd
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 201.
15 6 Bachata - Kezdő II. Tanár: Vendel , Ildi 3 Nap: Szerda
Időpont: 19:30-21:00
Helyszín: Óbuda - La Place
16 6 Bachata - Kezdő II. Tanár: Ricsi , Anna 4 Nap: Csütörtök
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Móricz - Szent Margit - Szent Margit terem
17 6 Bachata - Kezdő II. Tanár: Lizi , Bálint 4 Nap: Csütörtök
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Körút / Oktogon - Teréz krt. 13.
18 7 Bachata - Középhaladó I. Tanár: Kálmán , Réka 1 Nap: Hétfő
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub IV.em. 411.
19 7 Bachata - Középhaladó I. Tanár: Sveti , Bálint 3 Nap: Szerda
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 201.
20 8 Bachata - Középhaladó II. Tanár: Viki , Bálint 1 Nap: Hétfő
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Móricz - Szent Imre
21 8 Bachata - Középhaladó II. Tanár: Kálmán , Cili 5 Nap: Péntek
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 201.
22 10 Bachata - Haladó I. Tanár: Réka , Bálint 2 Nap: Kedd
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 214.
23 10 Bachata - Haladó I. Tanár: Bálint , Évi 3 Nap: Szerda
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub IV.em. 411.
24 10 Bachata - Haladó I. Tanár: Vendel , Ildi 4 Nap: Csütörtök
Időpont: 19:30-21:00
Helyszín: Óbuda - La Place
25 10 Bachata - Haladó I.
A csoport ZÁRTKÖRŰ, csak meghívással lehet részt venni!
Tanár: Lizi , Bálint 4 Nap: Csütörtök
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Körút / Oktogon - Teréz krt. 13.
26 11 Bachata - Haladó II.
A csoport MEGSZŰNIK, utolsó óra 03.25-én!
Tanár: Kálmán , Réka 1 Nap: Hétfő
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub IV.em. 411.
27 38 Bachata - Show Style
Az óra KH2-es szinttől látogatható!
Tanár: Kálmán , Cili 5 Nap: Péntek
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 201.
28 42 Bachata - Bailamor Ladies - Kezdő
Havi díj: 3000 Ft a főbérleten és kiegészítő bérleteken felül fizetendő! Érvényessége a főbérletével megegyező!
Tanár: Dóri 4 Nap: Csütörtök
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: ETELE út II. emelet
29 25 Bachata - Bachata Gyakorlóest
Belépő érvényes Goldance bérlettel: 1.300 Ft Bérlet nélkül: 1.600 Ft
Tanár: Lizi , Bálint 3 Nap: Szerda
Márc.27.
Időpont: 21:45-00:45
Helyszín: Körút / Oktogon - Teréz krt. 13.
További információ
47 41 Bachata - Bailamor Ladies - Középhaladó
A 02.20-ai óra ELMARAD! Havi díj: 3000 Ft a főbérleten és kiegészítő bérleteken felül fizetendő! Érvényessége a főbérletével megegyező!
Tanár: Lizi , Dóri 2 Nap: Kedd
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub IV.em. 411.

Utolsó frissítés dátuma: 2024. 03. 28.

Helyszínek betöltése...
Helyszínek

NYUGATI / OKTOGON - FÁKLYA KLUB, 1067 Bp., Csengery utca 68. I.em. terem

 
Hétfő 18:30 - 20:00
Jan.08-tól!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz jan.22-ig!

NYUGATI / OKTOGON FÁKLYA KLUB, 1067 Bp., Csengery utca 68. II.em. 201.

 
Kedd 18:30 - 20:00
Bachata - Kezdő II. -
 
Szerda 18:30 - 20:00
Bachata - Középhaladó I. -
 
Péntek 18:30 - 20:00
Bachata - Középhaladó II. -
 
Péntek 20:00 - 21:30
Bachata - Show Style -
Az óra KH2-es szinttől látogatható!

NYUGATI / OKTOGON - FÁKLYA KLUB, 1067 Bp., Csengery utca 68. II.em. 214.

 
Hétfő 20:00 - 21:30
Febr. 26-tól!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz márc. 11-ig!
 
Szerda 18:30 - 20:00
Febr. 28-tól!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz márc. 13-ig!
 
Kedd 18:30 - 20:00
Bachata - Kezdő II. -
 
Kedd 20:00 - 21:30
Bachata - Haladó I. -

NYUGATI / OKTOGON - FÁKLYA KLUB, 1067 Bp., Csengery utca 68. III.em. terem

 
Kedd 20:00 - 21:30
Jan.09-től!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz jan.23-ig!

OKTOGON - VI. ker.,Teréz körút 13.

 
Csütörtök 18:30 - 20:00
Bachata - Kezdő II. -
 
Csütörtök 20:00 - 21:30
Bachata - Haladó I. -
A csoport ZÁRTKÖRŰ, csak meghívással lehet részt venni!
 
Szerda 21:45 - 00:45
Márc.27.
Bachata - Bachata Gyakorlóest -
Belépő érvényes Goldance bérlettel: 1.300 Ft Bérlet nélkül: 1.600 Ft

ETELE - 1119 Bp., Etele út 59. XI. ker.

 
Szombat 09:30 - 13:00
Ápr.06.
Bachata - Isolations -
A workshop díja elővételben április 05. péntek 12:00-ig: 6.990 Ft Ezt követően a helyszínen: 8.500 Ft

Óbuda - La Place

 
Szerda 19:30 - 21:00
Bachata - Kezdő II. -
 
Csütörtök 19:30 - 21:00
Bachata - Haladó I. -

MÓRICZ - SZENT IMRE - Szent Imre Gimnázium, XI. ker. Villányi út 27.

ÚJ
Csütörtök 18:30 - 20:00
Ápr. 18-tól!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz máj. 02-ig!
 
Hétfő 20:00 - 21:30
Bachata - Kezdő II. -
 
Hétfő 18:30 - 20:00
Bachata - Középhaladó II. -

MÓRICZ - SZENT MARGIT - Szent Margit Gimnázium, XI. Villányi út 5-7

 
Csütörtök 20:00 - 21:30
Jan. 11-től!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz jan. 25-ig!
 
Csütörtök 18:30 - 20:00
Bachata - Kezdő II. -

NYUGATI / OKTOGON - FÁKLYA KLUB, 1067 Bp., Csengery utca 68. IV.em. 411.

ÚJ
Hétfő 18:30 - 20:00
Ápr. 15-től!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz ápr. 29-ig!
 
Hétfő 20:00 - 21:30
Bachata - Középhaladó I. -
 
Szerda 20:00 - 21:30
Bachata - Haladó I. -
 
Hétfő 18:30 - 20:00
Bachata - Haladó II. -
A csoport MEGSZŰNIK, utolsó óra 03.25-én!
 
Kedd 18:30 - 20:00
Bachata - Bailamor Ladies - Középhaladó -
A 02.20-ai óra ELMARAD! Havi díj: 3000 Ft a főbérleten és kiegészítő bérleteken felül fizetendő! Érvényessége a főbérletével megegyező!

ETELE II. emelet - 1119 Bp., Etele út 59. XI. ker.

 
Csütörtök 18:30 - 20:00
Bachata - Bailamor Ladies - Kezdő -
Havi díj: 3000 Ft a főbérleten és kiegészítő bérleteken felül fizetendő! Érvényessége a főbérletével megegyező!

ETELE - 1119 Bp., Etele út 59. XI. ker. II.em. 1-es terem

 
Szerda 18:30 - 20:00
Márc. 06-tól!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz márc. 20-ig!
 
Szerda 20:00 - 21:30
Jan.10-től!
Bachata - Kezdő I. -
Csatlakozz jan.24-ig!